April belépett a számára új iskolába. Az iskola hatalmas
volt, 5 emelet magas. Körülnézett, majd megpillantotta az igazgatót és odament
hozzá.
- Jó napot igazgató úr. Szeretném megkérdezni, hogy hol
vehetem át a tankönyveimet?
- Szervusz. Gyere, az irodámban vannak a könyveid.
Szó nélkül követtem Joe igazgatót. Az irodájáig hosszú, szürkére festett fal
vezetett, s a folyosó mindkét felén szekrények és osztálytermek sorakoztak.
(April
szemszögéből)
Mikor beértünk az irodájába azonnal a kezembe nyomta a könyvcsomagot
és az órarendemet, még körülnézni sem volt időm már ki is tessékelt az
irodájából, persze előtte megköszöntem a tanszereket. Elsétáltam a
szekrényemhez, és beraktam a cuccaimat, csak a matematikát és egy tollat
hagytam a kezemben. Megvártam míg
kicsenget az óráról. Amint megszólalt a csöngő, az osztályokból a rengeteg diák
kiviharzott és ide-oda rohangáltak. Miután viszonylag kiürült a folyosó
elsétáltam a matek teremhez, ami az igazgatói iroda mellett volt. Besétáltam, bemutatkoztam,
aztán leültem egy szőke lány mellé. Nagyon szimpatikusnak tűnt. Az óra nagyon gyorsan eltelt, mikor
kicsöngettek azonnal kirohant mindenki a teremből, kivéve egy számomra
ismeretlen fiút, na és a padtársamat.
-A nevem Caroline! Szólits csak Carolnak.- mondta mosolyogva.
Csillogó kék szemeivel nagy bizalommal nézett rám, hogy én nem fogom
visszautasítani, mint a többiek. Szegény lány, tudomásom szerint nagyon
visszafogott. Majd egy pillanat múlva észbe kaptam és én is illedelmesen
bemutatkoztam.
- Az én nevem April! – vetettem egy pillantást a sarokban
ülő fiúra, aki nagyon cuki volt. Barna haja, kigyúrt teste és barna szemei
voltak. Carol odaintett a fiúnak.
- Figyi, April nincs kedved délután kijönni velem az
erdőbe?- kérdezte, majd kacsintott egyet, mire én bólintottam.
- Hát természetesen van kedvem. Hánykor megyünk?- vontam
fel a szemöldököm. Őszintén szólva én nagyon félek a vadállatoktól. Remélem
egyel sem fogunk találkozni majd…
- Menj haza suli után átöltözni és lerakni a cuccaidat. Aztán
itt, a suli parkolójában találkozunk.
- Oké. – válaszom után kimentünk a teremből. A legtöbb
óra ezután gyorsan eltelt. A tanítás
után beültem az iskolabuszba. Egyenesen hazavitt. Ledobtam a cuccaimat és
átöltöztem egy kék pólóba, egy fekete melegítőbe és a hozzá illő melegítő felsőbe,
mivel elég hideg volt odakint. Leszaladtam a konyhába, megettem egy szép piros
almát, gyorsan felvettem a tornacipőmet és elsétáltam az iskola parkolójáig.
Szerencsére a suli nem volt túl messze, csupán három saroknyira. Carol már ott
várt rám. Mikor meglátott nagy mosollyal
az arcán elindult felém.
- Szia April! Na mehetünk? – csak néhány másodperc
elteltével válaszoltam a kérdésére.
- Szia...Hát ha már itt vagyunk akkor menjünk. -
elindultunk az erdő felé.
- Egyébként én nagyon szeretek az erdőbe járni, mert
olyan nyugodt és csendes.. Na és te? Szereted az erdőt? - kérdezte, és egyre jobban közeledtünk egy
magas dombhoz, ami mögött ott lapult az a hatalmas erdő.
- Hát én nem igazán kedvelem…. Olyan…félelmetes és…. Nos
nem is tudom…. Nem bírom…- Carol elkuncogta magát amikor meghallotta a válaszomat. A séta közben
nagyon jól éreztem magam, de mikor odaértünk az erdő széléhez hatalmas félelem
fogott el. Sötét, hangokkal teli hely volt. Azt hiszem ez lesz életem egyik
legfélelmetesebb túrája. Elindultunk be az erdőbe…
- Nyugi nem lesz semmi baj…- nyugtatott meg Carol mikor
egy őz futott el mellettünk. Magas fenyőfák voltak mindenütt. A legtöbbnek a törzse
már el volt korhadva, itt-ott még ki is volt dőlve pár. A kövek vastag
moharéteggel voltak terítve. Lassan elsétáltunk az erdő közepéig. Mindenhol
nyüzsögtek a bogarak és különböző állatok szaladgáltak ide-oda. Carollal
mozgást észleltünk az egyik bokor felől és odasúgtam neki:
- Te is hallottad ezt? – kérdeztem rekedten. A szívdobogásom
felgyorsult és egyre szaporábban vettem a levegőt.
-I…Ige…Igen…- remegő hangjából sejtettem, hogy ő is
megijedt. A kérdéses bokor felé fordultunk, észrevettünk egy emberi arcot,
másra nem is figyeltünk. Elsikítottuk magunkat és elkezdtünk futni. Egyikünk sem
tudta, hogy merre megyünk. Átrohantunk a bokrokon, a kidőlt fákon és nagyjából
10 perc futás után egy tisztásra értünk, ahol az a fiú ült, aki az
osztályteremben volt. A napfényben gyönyörűen csillogott a barna haja. Mivel
háttal ült, Caroline nem ismerte fel.
- David, te vagy az?- a fiú ekkor felénk fordult, a
szemei tágra nyíltak és remegő kézzel mutatott mögénk. Egy óriási medve
közeledett. A bundája csillogó, sötétbarna volt, a szemei feketék. Ahogy
közeledett mi egyre jobban hátráltunk. Mikor egy méterre állt előttünk a
lábaink összerogytak, a medve két lábra állt. Majdnem elvesztettem az
eszméletemet amikor egy jól kigyúrt, izmos hassal és szőkésbarna hajjal
rendelkező férfi megjelent az árnyékban. A medve mögött állt rezzenéstelen
arccal, majd az egyik pillanatban rávetette magát a medvére és a kezében lévő
tőrt a nyakába szúrta. A medve azonnal elterült, mi pedig Carollal még mindig a
földön voltunk. David odament Caroline-hoz, hogy felsegítse, a mi hősünk pedig
engem segített fel. Még mielőtt meg tudtuk volna neki köszönni a segítséget
elrohant, be az erdőbe. David átkarolta mind a kettőnk derekát, hogy támaszként
szolgáljon és kivezetett minket az erdőből. Mikor végre kiértünk az erdőből
elköszöntünk egymástól és mindhárman hazamentünk. Hála az égnek egészben hazaértem.
Benyitottam a lakásba és megpillantottam azt a férfit, aki megmentett minket,
éppen az apámmal beszélgetett. Kinéztem az ablakon, láttam, hogy eleredt az
eső. Nem akartam a férfiakat zavarni, ezért csendben levettem a cipőmet és
besurrantam a konyhába. Zabpelyhet kerestem, de nem találtam sehol, amikor ki
akartam menni a konyhából hirtelen hátranéztem és mikor megfordultam egy
hatalmas test állta el az utamat. Felnéztem és egy gyönyörű csoki barna
szempárral találkozott a tekintetem. Vajon tényleg létezik szerelem első
látásra? Úgytűnik. Az ábrándozásomból mély hangja ébresztett fel.
-Szia! A nevem Christian, de szólíts csak Chrisnek.- fülig
érő vigyorral az arcán felém nyújtotta hatalmas lapátszerű kezét.
- Hello! Én April vagyok. – visszamosolyogtam és kezet
ráztunk. Egy percre belemerültünk egymás tekintetébe, majd újra megszólalt
Chris.
- Ööö...a pop-cornt keresem, édesapáddal filmet fogunk
nézni. A fűrészt. – megrázta a fejét, jelezve,hogy nem kedveli ezt a filmet. –
Nincs kedved csatlakozni? – mosolygott.
- De, szívesen. Menj vissza apámhoz, majd én viszem a pop-cornt.
–kacsintottam, mire Chris bólintott és kiment a konyhából. Gyorsan megcsináltam a pop-cornt és kimentem
hozzájuk. Leültem apám mellé. A film alapvetően unalmas volt, bár nem is nagyon
figyeltem. A plafont bámultam és próbáltam kizárni a fejemből a tévéből
hallatszó sikolyokat. A film végére apámnak el kellett mennie, egy sürgős ügy
érdekében. Így kettesben maradtam Christiannal. Néhány perc kínos csend után
megszólaltam.
-Mond csak, honnan ismered apámat?
- Én is rendőr vagyok, és ugyan azon az ügyön dolgozunk.
- Ez érdekes, hány éves is vagy?- kérdeztem felvont
szemöldökkel.
- 23, na és te… Törpilla?- gúnyolódott.
- Hahahaha… Ne szólíts így, te…. Hmmm… Nem is találom a
megfelelő szót…- kuncogtam. – Egyébként 19.
- Mondom én, hogy Törpilla vagy. – nevetett, majd közelebb
ült hozzám. Hatalmas tenyerével megragadta az állam, hiába próbáltam elhúzódni,
nem engedett. Mélyen a szemembe nézett és próbált megcsókolni, de ekkor
megszólalt a csöngő. Gyorsan kitéptem az állam a kezéből és mentem ajtót
nyitni.
- Hello, miben segíthetek? – kérdeztem udvariasan.
- Szia, csak apádat keresem. Itthon van? Nagyon sürgős
lenne. –hadart.
- Nem, nincs itthon, de szólok neki,hogy kerested.
- Kösszi, egy angyal vagy. Szia. – el sem tudtam tőle
köszönni, olyan gyorsan elviharzott. Visszamentem Christianhoz.
- Na szóval… khmmm.. Elkezdem a hisztit. –megköszörültem
a torkomat és elkezdtem vele ordítozni. – Normális vagy? Még nem is ismerlek!
Az rendben van, hogy megvédtél attól a behemót állattól, és ezt köszönöm is, na
de ez túl sok! Azonnal menj el! – miután befejeztem a mondandómat felrohantam a
szobámba. Chris utánam jött, berontott a szobámba.
- Sajnálom April. – bűntudattal teli arca arra
késztetett, hogy odamenjek hozzá és átöleljem, mivel tudni illik nem vagyok
haragtartó.
- Rendben, felejtsük el. –mikor megpróbáltam kiszabadulni
a szorításából felemelte az államat és megcsókolt, nem tudtam tiltakozni,
annyira magához szorított. Nagyon jól csókolt, mint akinek évszázadok
tapasztalata állt a háta mögött. Mikor végre elengedett fel akartam őt pofozni,
de megragadta a karomat. Kinyitódott a bejárati ajtó és Chris kiugrott az
ablakomon. Gyorsan lerohantam. A lépcsőn leérve észrevettem, hogy az apám az,
köszöntem neki.
- Szia apa… na sikerült elkapni a tettest?
- Szia April.. Sajnos még nem, csak az egyiket, mivel
ketten voltak. –amint láttam rajta nagyon fáradt volt.
- Nem akarsz lefeküdni? Ma nagyon sokáig talpon voltál.
- Mindjárt lefekszem, csak előbb eszek valamit. –
miközben beszélt elindult a konyha felé.
- Hadd csak, majd én csinálok neked enni. –ajánlottam fel
és beviharzottam a konyhába, kihúztam az asztal egyik székét és rámutattam,
hogy üljön le. – Mit kérsz? Van szendvics, esetleg összedobok neked egy sajtos,
salátás, paradicsomos hamburgert extra nagy hússal a közepén. Na melyiket?
–kacsintottam, mire ő elnevette magát.
- Jól hangzik az a hamburger, de most inkább a
szendvicset. – amint kimondta már elé is raktam a szendvicset.
- Jó étvágyat és jó éjszakát! –nyomtam egy puszit az arcára
és felrohantam a szobámba. Felnéztem a falon lógó órámra és láttam, hogy már
éjfél van. Gyorsan felkaptam magamra a szürke pizsamámat, majd szó szerint
bedőltem az ágyba.
* * * *
Reggel kilenc órakor arra ébredtem csodás álmomból,
hogy….
